Mióta megismertem, nagyjából ma egy hete vártam tűkön ülve, hogy mikor lesz már péntek – tegnap – és hozhatom haza Gyömbért. Szerencsére azonban sok nem alvós éjjel után végre elérkezett a nagy pillanat, és tegnap haza hozhattam.
Rettentően büszke vagyok rá, mert már a hazafele úton megtapasztalhattam, hogy ő egy igazán jó kiskutya. Nem sírt, végig nyugodtan feküdt a kis táskájában, és szemlélte a világot. Mert ugyebár ő most látta először. Az embereket ráadásul teljesen megbabonázta, mindenkinek mosolyt csalt az arcára ez a pöttöm kiskutya. Jó is ez, kellenek ezek az apró örömök az életben. Mindenkinek.
Azért mielőtt hazamentünk, meglátogattuk a Nagymamát is, azaz édesanyámat, aki nagy kutyabolondként szintén el volt ájulva Gyömbértől. Az érzés nem maradt viszonzatlan, hiszen Anyukám ahogy ölébe vette a kis picurt, az rögtön kidugta a nyelvét és már aludt is.
Aztán közelgett a 9 óra, hívtam egy taxit – mert ilyenkor ugye egy gyereknek (!!!) már ágyban a helye. No, mit ad Isten, a taxisofőr néni egy ugyanolyan yorkibolond, mint én, vagy Yorki Barbi. Neki egy egy éves és két hónapos Molly nevű kislánya van. Szóval cseppet sem volt unalmas a hazavezető út, aminek a végét már Gyömbér eléggé rosszul viselte, kicsit sirdogált.
De mikor hazaértünk, minden megváltozott. Megörökítettem azt az első néhány másodpercet, amikor Gyömbér először jár kel az út otthonában. Érdemes megnézni, irtó aranyos!
Ezt követően a vacsora jött. Pici ilyet, pici olyat is kiraktam Gyömbérnek, és szépen rögtön fogyasztgatott is belőle. Természetesen ezt is megörökítettem, viszont későn kapcsoltam, így a vacsora utolsó néhány falatja került csak rögzítésre. Nem kell aggódni, jó étvágya van!
És ezek után már nem maradt más hátra, mint a játék. Jóllakottan, már picit megszokva az új környezetet Gyömbér teljesen megkergült, és morgott hol a lábamra, hol a cipőmre, szaladgált utánam, ijesztegetett, csúszkált és így tovább… Szemlátomást jól érezte magát. Ebből néhány percet láthattok most. Ha jól füleltek, akkor 1.25 és 1.55 után is hallható picit, ahogy a kis rosszcsont morog a lábamra.
Ekkor már körülbelül fél10 volt, úgyhogy úgy döntöttem, ideje aludni. Befeküdtem az ágyba, Gyömbérkét pedig a helyére tettem, csak annyit mondtam: Jó éjszakát! Mire ő befeküdt két plüssállat közé, és körülbelül hajnali egyig nyugodtan is aludt.
Onnantól csak óránként kelt fel, majd hajnali fél5-5 körül úgy döntöttem, hogy mindkettőnk érdekében célszerűbb, ha együttalszunk. Így lett.
Most pedig, ahogy írom a blogot – kb fél órája, végig itt fekszik a mellkasomon, a nyakamon, a fejemen, szuszog a fülembe, és néha felkel, hogy puszit adjon. Igazi kis tündér!
No, most megyünk, mert vár minket a fodrász – be kell mutatkoznia Gyömbérnek, ebédre pedig játszópajtit várunk, Zsuzsa barátnőm 4 éves kislánya, Fruzsu személyében. Van egy sanda gyanúm, hogy lesz egy pár édes, megörökítendő pillanat.
Sziasztok!
