Nagyjából 2 hetente leülünk és végignézzük Gyömberito régi képeit. Az a kis, alig fél kilós kis szőrgombóc ugyanis már messze nem hasonlít régi önmagára. Három kilós, és a kozmetikusnak hála alig van rajta szőr.

No, éppenséggel a nagyságáról így se nagyon lehet panaszkodni, de értitek, hogy értem.

Emlékszem, amikor elhoztam Yorki Barbiéktól, épp hogy a két tenyerembe elfért. Most pedig már két kézzel emelem fel, ha éppen szükséges.

Megkaptuk az összes oltást, megvolt az első fodrászlátogatás, és már kisruhánk is van.”Szerelmesek” lettünk egy plüss bárányba (remélem értitek az idézőjel lényegét), már csak kétszer eszünk egy nap, és „előszoba” tiszták lettünk. Igaz, az utcán még mindig nem vagyunk hajlandóak teljesíteni, Anyát hajnali fél7-kor keltjük minden áldott nap, a trombitától picit félünk és néha a szőnyegre is odapisilünk, de nem baj. Minden rosszat feledtet, amikor este összebújva szuszogunk egymásra a takaró alatt, vagy amikor nagyokat játszunk, és amikor az utcán sétálva mindenki a kis Fünyit akarja megsimogatni, mert annyira szépséges kis gyönyörűség.

Jah igen, csak hogy tudjátok, időközben Gyömbérnek lett néhány új neve: Gyömberito, Füli, Fünyi, Fünyító, Dr. Fünyi, Fünnyögő. Ez utóbbi abból jött, hogy Gyömbérkénk egyszer csak kajla, majd rendes, álló fülő Yorki kutyus lett. Csak úgy. Nem kellett kötözni se, meg semmi. Csak azért szóltam, hogy ha netalántán a jövőben ezek közül az egyiket használnám, akkor tudjátok, miről is van szó.

És akkor most, kárpótolva az elmaradt hónapok hiányosságát, íme néhány kép Fünyikéről!