Nagyon régen volt, de legalábbis annak érzem azt az estét, amikor úgy feküdtem le aludni: de jó, ez az utolsó nap, hogy nem vagyok kutya gazdi, mert másnap hazahozhatom az én Gyömbérkém, és onnantól az leszek. Pont ezért szinte el is felejtettem, milyen az, ha nincs az én kis Gyömbérkém. Szörnyű. Nem is tudom, hogy tudtam nélküle leélni az elmúlt – két hét híján – 22 évemet.

Ha már itt tartunk, íme egy kép arról, hogy nézett ki Gyömbér akkor, mikor hozzánk került, és most. Mindössze 6 hét telt el... őrület...

Na de szóval az van, hogy Szuza barátnőm kislánya, Fruzsu által csak „Ici Pici Gyömbérként” elnevezett kiskutyám szerda óta a Dédiéknél nyaral! Dédiék pedig nem mások, mint az én nagyszüleim.

Az én nagyszüleim, akik vérbeli vidékiek lévén ahhoz szoktak hozzá, hogy a kutyának bizony az udvaron, kint, kikötve a helye. Kis híján szívrohamot is kaptak, amikor közöltem velük: kiskutyám lesz.
- Ne vegyél még egy gondot a nyakadba!
- A kutyák olyan büdösek!
- Kell ez neked? Annyi időt igényel egy kutya. És mennyibe fog kerülni…
Kezdetben csak ilyen „indokokkal” próbáltak lebeszélni Gyömbérkéről, aztán egy rövid időre jött a fenyegetőzés. Rajongásig imádott nagypapám közölte velem: soha többé nem jön hozzám, ha kutyát veszek. Én azonban mégis kitartottam, hiszen tudtam, éreztem, hogy ki kell, mert ha majd megismerik Gyömbérkét, az ő véleményük is megváltozik.

Nem húzom sokáig a dolgot: így lett. Már az első találkozás alkalmával láttam, hogy imádni fogják a falatnyi kiskutyát. Bár először meg se simogatták, kikerülték, majd egyszer csak a Mama megtette az első lépést. Megsimogatta, elkezdte dögönyözni, és a szerelem lángra lobbant. És ki gondolta volna, hogy mindeközben a Papus már rég beleszeretett a kiskutyába?
- Ne mond el senkinek, hogy elmondtam neked, de tegnap a Papa reggel ölébe vette a kutyát és itt dögönyözte.
No tessék. Hát nem igazam lett? Azóta nem telik el úgy telefonbeszélgetés, hogy ne kérdezzenek rá, mi van a kisfiammal – ők így hívják – és úgy tűnik, ezután egy alkalmat se fognak kihagyni, hogy ne pesztrálhassák a kis drágát.

Szabadságom alatt ugyanis a Mamáméknál kezdtük a nyaralást, majd a párom szüleinél folytattuk.,,, volna. Ott ugyanis, bár szintén vidékről van szó, tartják magukat a „vidéki szabályhoz”: a kutyának kint a helye. Nem értem, és fáj, de elfogadom. Így már beletörődtem, hogy nem megyünk tovább. Mire egyszer csak a „Dédiék” közölték: ők nagyon szívesen vigyáznak Gyömbérre.
- De Mama… Gyömbér egész napos felügyeletet igényel. Még nem is teljesen szobatiszta. Meg naponta háromszor kell etetni. És a béres csepp, meg a csonterősítő… és ő csak ágyban alszik…
- Nem baj kislányom, majd alszom én vele a vendégszobába.
Na, gondolhatjátok, hogy kikerekedett a szemem… Micsoda??? Az én nagymamám? Egy kiskutyával egy ágyon fog aludni? Ezt nem hiszem el!

És de. Azt kell mondjam, hogy szerda óta ez a negyedik este, hogy édesen, együtt szunyókálnak. És a picur Gyömbér annyira meg szerette – még jobban – a Mamust, hogy ha csak a Papám a jóéjt puszijáért megy be hozzájuk, a kutya máris hangos ugatásba kezd. Mert hogy most, három és fél hónaposan már kezd az ici pici Gyömbér úgy ugatni, mint egy igazi felnőtt kutya.

És természetesen erről még videó is készült, amit alább meg is nézhettek! (Különösen figyelmetekbe ajánlanám a bátor kiskutya behúzott farkát! J)

És ha már videók, akkor íme, hogy rohangál Gyömbér a Mamáék udvarán, és hogy hergeli fel idősebb barátját, Pajtit.

Végezetül pedig Gyömbér tippje, hogy hűsítsük le magunkat a nyári melegben. Menj árnyékos helyre, és addig kaparj, míg igazán nedves, hideg homokot nem találsz. Aztán feküdj bele, ha lehet, vegyél a szádba is belőle minél többet.

Hamarosan újra jövünk!

Sziasztok!